Temető típusok, érdekességek

A temető, legyen az akár köztulajdonban álló köztemető, akár egyházi sírkert, akár tágas park, akár szűk osszárium, szolgáljon akár emberek végső nyughelyéül, akár kisállat temetőként, pláne tamagocsi temetőként, a legtiszteletreméltóbb érzelmeknek, az őszinte kegyeletnek, és az érdek nélküli szeretetnek állít emléket. A végső megpihenés, a feldolgozás helye. Benne fejeződik ki a legjobban az elmúlás kiegyenlítő igazsága. Az elmélkedés, a visszaemlékezés kertje, ugyanakkor az áldozatos tevékenykedésre is módot ad, mely így feltétlen gyógyító hatású.
 
Előbb-utóbb mind találkozunk vele – minden ember életében eljönnek azok a napok, amikor kikerülhetetlen lesz a találkozás. Az első út alkalmával a fekete színekbe borult végbúcsú terem mellől még fel sem ocsúdik, a feketén kívül semmit sem lát maga körül az ember. De mikor rádöbben később, hogy valaki hiányzik a környezetéből, és ez a valaki valamelyik parcella területén nyugszik, akkor támad fel a kapcsolat közte és a sírkert között. A kötődés idővel csak erősödik, mert valamit mégiscsak tenni kell a sírral, legalább évenként néhányszor kijárni, és ez a szokás már lerázhatatlan lesz. A jó szemű megfigyelőnek lassan feltárul az a külön világ, a békesség kertje, és nem csupán emlékezik, személyekkel ismerkedik, hanem leolvassa róla szűkebb hazájának, jelenének, jövőjének kultúráját is.
 
Nem is véletlenül mondta Materlinck belga költő a 19-20. század fordulóján, hogy „sehol máshol nem virágzott olyan teljében és szépségében az élet, mint ott, ahol a halottak iránti tisztelet ápolását nem hanyagolták el.” Nézzük, ezen, holtak iránti tisztelet megnyilvánulási formáinak leginkább keretet adó emlékhelyek miként csoportosíthatók, és hogy legalább mozaikos jelleggel mit érdemes tudni róluk!

A temetőkert kialakítása szerinti csoportosítás

Mivel a 19. században az emlékhelyek hatalmasra nőttek, és az a geometriai rend, amely addig kis méretei miatt áttekinthető és élvezhető volt, ekkorra gigantikus Iéptéke miatt elviselhetetlenné vált. A kegyeleti emlékhelyek tervezői előtt ebben a kilátástalan helyzetben két út állt: az egyik a geometrikus alaprajzú elrendezésen nyugvó ún. építészeti emlékhely-típus kialakulásához vezetett, a másik az angol kertművészet lehetőségeinek kihasználása felé kanyarodott, és az ún. a park, illetve az erdei emlékhelyek kialakulását eredményezte. Nézzük, melyik típusról mit kell tudni!

Építészeti típusú emlékhely

Teljesen leegyszerűsített alaprajza a téglalap. A sírmezők, parcella egységek számozásuk sorrendjében szabályosan követik egymást, fő- és mellékutakkal elválasztva. A mezőkön belül szabályosan kimért helyek sorakoznak mértani rendben. A magyarországi emlékhelyek legtöbbje ebbe a típusba tartozik, és nincs ez másképp az átlagos Kelet-Európai emlékhelyekkel kapcsolatban sem (pl. az Úzvölgyi katonai temető is ebbe a csoportba tartozik). Tény, hogy a típus kissé sivár, rideg, csak a célszerűség szempontjait sugárzó kőrengeteg hatását kelti, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben számos kísérlet történt a típus fellazítására, például azáltal, hogy a sorok közé sövény ültetésére került sor, hogy a fő utakról csak egy szériányi sír látszódjon, és a többi szinte eltűnjön a dús növényzet között. Mindazonáltal a kísérlet nem igazán vált be: az emlékmű és a növényzet közötti harmónia felborult, és eltűnt a parcellára való rálátás lehetősége, a térélmény is.

Erdei típusú emlékhely

 Az erdei temető az erdőbe telepített emlékhelyet jelenti. Az ötlet Németországból indult el (nem véletlenül, hiszen a pogány germán hiedelem értelmében erdőbe menni annyit jelent, mint meghalni). A megoldással a cél az volt, hogy a meglevő erdőállománnyal az emlékhelynek hangulatos, egységes, harmonikus képet adjanak. Feltétele az üdülési céloktól elvonható, nélkülözhető erdő megléte (a megoldás nem egyenlő a fásított sírkerttel). Az erdei típus hátránya az, hogy fenntartása drága, tekintettel a nagy helyigényre és a viszonylag kevés elhelyezhető sírhelyre. Előnye viszont az, hogy telepítésénél a meglevő táj, a meglevő erdőállomány felhasználható. Ilyen emlékhely létesítése csak ott célszerű, ahol a hozzátartozók mind a temetkezés, mind a folyamatos ápolás során nagyobb anyagi áldozatot vállalnak. Hazánkban eddig csak kevés erdei megoldást terveztek – a legismertebb Tatabánya közelében található Körtvélyesi emlékhely -, ugyanakkor léteznek olyan megoldások – pl. kegyeleti emlékerdők –, melyek legalábbis természetközeli szemléletükben hasonlóak a típushoz.

Park típusú emlékhely

 A park alapú megoldás célja és lényege „park" jellegében van, így az egész területre magas fákat, bokrokat és nagy gyepfelületet szokás telepíteni. A típus a halálról alkotott és gyökeresen megváltozott elképzeléseket sugározza: azt, hogy a terület immár nem a siralom helye, hanem a megbékélésé, a nyugalomé. A sírfelület nem emelkedik ki dombszerűen a talaj síkjából, hanem egy szinten van azzal; a sírok fejrészén emléktáblákat szokás elhelyezni, meghatározott méretben. Az utak vezetése megegyezik a parkok íves útvezetésével. A típus nagy előnye, hogy az emlékhely funkciójának megszűnése után a városi lakosság üdülő-, pihenőparkként használhatja. A típus leginkább Észak-Amerikában jellemző. Európában az 1870-ben épített hamburgi Ohlsdorfer Friedhof a változat legismertebb példája. Létesítési költsége a nagy kiterjedés, a sok növény és a rossz helykihasználás miatt magas, ezért Magyarországon csak elvétve található meg.

Urnatemető

 A hamvveder temető létrejöttében egészségügyi szempontok és gazdaságossági körülmények játszottak közre: az urnák földben és kolumbáriumban történő elhelyezésével ugyanis a helytakarékossági szempontok maximálisan érvényesülhetnek. Gondosan megtervezett szabad fasíkok, árkádok jellemzik a típust, és az, hogy Magyarországon pl. a Szent Gellért Urnatemetőn kívül önmagában kevés hamvveder temető létezik; ezek inkább a klasszikusnak tekinthető építészeti emlékhelyek részeként léteznek.

Az emlékhelyek csoportosításának további lehetséges szempontjai

A kegyeleti emlékhelyek természetesen nemcsak a kertjellegük alapján sorolhatók csoportokba. Ezerféle más szempont szerint is osztályozhatók; és bár minden temető – legyen az akár homo sapiens, akár kisállat számára szolgáló nyughely, tamagocsi temető vagy tesla temető - ugyanazt az általános célt szolgálja, a különbségek mégis jelentősek lehetnek és sokat elmondhatnak az életben maradottak világáról is – lásd Lenau német költő mondását, hogy „ti ahogy a halottainkat tiszteljük, úgy viselkedünk az élőkkel is.” Nézzük, melyek azok a szempontok, amelyek különbségeket tehetnek az emlékhelyek között, és hogy ezen szempontok alapján milyen csoportokba sorolhatók a temetok.

Fenntartó szerint: magán- vs. köztemető

 A köztemetők fenntartója értelemszerűen a helyi közösség, praktikusan az önkormányzat; a magántulajdonban lévő emlékhelyeké egy magán cég vagy szervezet – ez utóbbi kategóriába tartozik például a Pest megyei Csömör település közelében található privát kegyhely. Nem lehet azonban azt mondani, hogy a két típus közül az egyik „jobb” lenne mint a másik: a köztemetők, tekintve, hogy közfeladatot látnak el, általában olcsóbbak, a privát megoldások azonban több lehetőséget, kényelmi szolgáltatást kínálnak.

Környezettudatosság foka szerint: klasszikus vs. zöld emlékhelyek

 A zöld emlékhelyek egyre inkább terjednek annak a jelenségnek köszönhetően, hogy mind többen kezdik felismerni a környezetvédelem fontosságát, és azt, hogy legalábbis törekedni kell(ene) a szénlábnyom csökkentésére – márpedig a klasszikus temetők területén történő elföldelés, hamvasztás ilyen szempontból is sokba kerül. A zöld emlékhelyeken azonban az emberek minimális környezetterheléssel temethetik el szeretteiket: ennek klasszikus példája a különböző emlékerdőkben biológiailag lebomló koporsóban vagy urnában történő elhelyezés, ahol fa sarjad az elhalt testi maradványaiból. (Egyébként mivel a temető angolul graveyard, cemetery alakban is használatos, a zöld emlékhelyeket green cemetery, green graveyard néven is szokás emlegetni.)

Aszerint, hogy az elhalt polgári vagy katonai személy

 A katonai emlékhely lényegesen különbözhet a civil elhaltak számára kialakított megoldásoktól; lehet önálló egység – mint pl. a Budaörsi katonai temető vagy az Úzvölgyi katonai temető -, de megjelenhet, mint erre a célra elkülönített parcella egy-egy sírkerten belül is; a típus legfontosabb jellemzője a sírok egységes megjelenése, és az, hogy a fenntartójuk/tulajdonosuk gyakran valamely állami/katonai szervezet.

Egyház, felekezet szerint: katolikus, protestáns, izraelita stb emlékhelyek

A különböző egyházak különböző jellemzőkkel rendelkező emlékhelyeket üzemeltetnek, hiszen a hit, a halál, és a túlvilág egymástól nehezen elválasztható fogalmak; nem egy vallás tanította azt, hogy az ősök tiszteletére szánt áldozatot a temetkezés helyén kell bemutatni (hiszen itt az ősök testileg és lelkileg is jelen vannak). A középkori keresztény életforma egyik jellemzője az élők és holtak optikai, elvi, vallási egysége, vagyis az, hogy a halottak nemcsak jelképesen, hanem szinte szó szerint részt vettek az élők vallásgyakorlatában, ennélfogva a katolikus felfogás szerint a holttestek elhelyezhetők a templomban vagy a templom környékén is (lásd pl. a Szent Gellért Urnatemető esetét.). A katolikus emlékhelyek sajátossága, hogy keleti tájolásúak, ugyanis az általános hit szerint Krisztus „az igazság napja” kelet felől fog megjelenni az utolsó ítélet idején. A halva született vagy kereszteltelenül meghalt gyerekek, illetve a gyermekágyban meghalt asszonyok az ártatlanok temetőjében, a temető fala mellett kapnak helyet. Hitetlenek, izraelita vallásúak, hóhérok, vándorszínészek, halottmosók, öngyilkosok Magyarországon a 19. század derekáig nem kerülhettek megszentelt földbe, és természetesen a kutya temetése sem történhetett meg katolikus területen (ahogy erre most sem kerülhet sor, hisz eme célra rendelkezésre állnak külön kisállat temetők). A középkorban egyébként a parcellákat, sírmezőket tíz évente újították fel, és a kiemelt csontokat a fal mentén elhelyezett csonttartókban, osszáriumokban helyezték el (az osszárium jelentése: csontkamra), és valószínűleg erre a szokásra vezethető vissza az a mai gyakorlat, amely szerint a hamvvedreket legszívesebben az emlékhely falba helyezik el, mint ahogy ez pl. a Szent Gellért Urnatemetőben is szokásban van.

A protestáns emlékhelyeken – melyek legismertebb példáját Pécel református temetője adja – a szertartásnélküliség és az egyszerűség, a puritán felfogás az uralkodó: az, hogy az áldozatoknak, a halotti miséknek, szentektől kért közbenjárásoknak nincsen semmi értelmük; vagyis a református emlékhely mindenképpen elkülönül az istentisztelet helyétől, és mivel a kereszt sírjelként nem használható, a felirat, és a fejfa szolgál fő díszítő elemként.

Az izraelita emlékhelyeken – melyek legismertebb példáját a Kozma utcai, régi nevén a Rákoskeresztúri izraelita temető jelenti, bár az izraeliták a 19. század közepéig csak a városfalon kívül temetkezhettek – értelemszerűen a judaizmusban gyökerező hagyományok érvényesülnek (a halottak lábukkal Jeruzsálem irányába történő eltemetése, héber feliratok, helytakarékos kialakítás stb.).

A fenti típusok mellett természetesen számtalan további temető változat is létezik; egyes nagy népsűrűségű városokban olyan kevés hely áll rendelkezésre még az élők számára is, hogy a holtak, mint a szardíniásdobozban a halak, egymáson fekszenek; Hong-Kongban teraszos kialakítású temetők is léteznek; egyes helyeken – pl. Egyiptomban – a nekropoliszok az élők előtt is nyitva állnak; sőt, sok helyen a katakombák, kripták mai napig működnek. Természetesen az emlékhelyek aszerint is megkülönböztethetők, hogy az elhalt, akinek végső nyughelyül szolgálnak, homo sapiens vagy más fajú egyed-e, illetve élő organizmus, avagy másfajta entitás, esetleg tárgy: eszerint a felosztás szerint létezik kisállat temető, Tamagocsi temető, Tesla temető is.

Ajánlhatunk temetkezési vállalkozást? Katt ide