gyász

Meddig tart a gyászidőszak és mire készüljön a gyászoló ember?

Gyakran hallani, „az idő minden sebet begyógyít", és ez így is van, még akkor is, ha a gyászoló ember máshogy érez. A meddig tart a gyászidőszak kérdése azonban egyénenként változó lehet. Több hétbe, hónapba vagy akár évekbe is beletelhet, mire a gyógyulás érezhetővé válik. Nézzük, melyek azok a tényezők, amelyek meghatározzák hosszát, illetve hogyan könnyíthető meg a processzus.

Segítségre van szükségem

A gyászoló személy idővonala

Általában a gyászoló egyén a gyász hatásait a veszteséget követő hat és tizenkét hónap között szenvedi el a legintenzívebb formában. (Ezért ½ - 1 év az az időtartam, amíg „illik” feketében járni).
A 6-12 hónapos időszak alatt a legtöbben átesünk gyász minden szakaszán, elgyászoljuk a veszteséget. 1 év után tehát lehet számítani a tünetek enyhülésre. Mindazonáltal a fájdalom nemigen tűnik el varázsütésre. Ennélfogva számíthat a gyászoló egyén arra, a gyász valami egészen mássá alakul át, ahhoz képest, amit kezdetben tapasztalt. A gyászmunka végére a gyászoló azt érezheti, készen áll arra, hogy életének következő fejezetét kezdje el. Fontos azonban készülni rá: a gyász érzése évek-évtizedek elteltével sem múlik el teljesen. Azaz néhány sóhaj, kósza szomorúság formájában sokszor át fogjuk még élni. Akárhogy is, eljön majd a pillanat, a felismerés, amikor magunk előtt is nyilvánvaló lesz: a megbékélés útjára léptünk.

Meddig tart a gyászidőszak?

Meddig tart a gyászidőszak kérdése kapcsán a következőket kell látni:
  • A gyász különböző típusai különbözőképpen érinti az egyéneket. Így például az az anya, aki rákban vesztette el a gyermekét, másképp gyászol, mint az, akire vízbefulladás miatt.
  • Első esetben, mivel a gyászoló készül a halálra, a gyász rövidebb lehet, utóbbi esetben, amikor váratlan a haláleset, hosszabb, kínosabb a fájdalom.
  • Egyesek számára a szeretett családtag, barát elvesztése kisebb megrázkódtatást jelent. Így például a spirituális meggyőződésű, vallásos emberek a halálban új kezdetet, a lélek magasabb szférákba kerülését láthatják. Őket értelemszerűen kevésbé sújtja a gyász letaglózó érzése azokhoz képest, akik hitetlenek a túlvilágban. Vagyis előbbiek esetében a gyászidőszak rövidebb, kevésbé megrázóbb lehet utóbbiak esetéhez képest.
  • Vannak, akiknél egészségtelen kapcsolat alakul a halállal. Ezek a traumatizált személyek mindenféle diszfunkcionális érzelmi reakciókat tapasztalhatnak akár évek múltán is. Magyarán elhúzódó, kórós gyász esetén elképzelhető, soha sem fogjuk majd teljesen elfogadni a veszteségünket.
  • A gyermekek gyásza egyedi, és teljesen másképp alakul a felnőttekéhez képest. Vagyis a szokásos gyászfeldolgozási időkeretek nemigen vonatkoznak a tragédiát vagy veszteséget elszenvedő kicsikre. Mivel a lelkük fejlődésben van, a gyászuk késhet vagy elhúzódhat.
  • Aki sokadik alkalommal kénytelen gyászolni, a tapasztaltnak köszönhetően hamarabb túljuthat a procedúra nehezén, mint az aki, először találja magát a fájdalmas helyzetben.

Felgyorsítható a gyászfolyamat?

Nincs ok, amely a gyászfolyamat siettetése mellett szólna. Magyarán a gyógyulásnak meg kell adni a szükséges időt. Mindazonáltal ha nélkülöznünk kell a segítséget/a szükséges gondolati/érzelmi mankókat, a gyászmunka ideje lényegesen lelassulhat. Melyek ezek az érzelmi/gondolati mankók?
  • Képzeljük el az életet a szeretett elhunyt nélkül. Elhunyt házastárs esetén menjünk el a kedvenc éttermünkbe egyedül, gyermekhalál után a játszótérre.
  • Töltsük ki a dühünket valamin, például boxzsákon.
  • Üljünk le, és szólítsuk fel valamely magasabb erőt, hogy mi halálozzunk el az elhunyt helyett. Ismételgessük mindezt addig, amíg belátjuk: nincs befolyásunk az események felett.
  • Keressük más emberek, akár terapeuta, gyásztámogató csoport segítségét.
  • Tanácsos ½ - 1 évvel a haláleset után leltárt készíteni az érzéseinkről, és a gyászfolyamat eredményeiről. Ez lehet napló, az elhunyt részére címzett levél, beszélgetés.

A meddig tart a gyászidőszak kérdése tehát egyénenként, helyzetenként változhat. Akárhogy is, a legtöbb gyászoló számára a ½ - 1 -2 év normális időszaknak tekinthető. Ha két év elteltével is zavarja a mindennapokat az elhunyt személy hiánya, kóros gyászreakció esete áll fent, és mindenképpen tanácsos segítség után nézni. Szerencsére nincs rossz módja a gyászolásnak; minden egyes próbálkozás, miáltal jobbá válhatunk benne, csak közelebb visz a gyógyuláshoz.

Felkeresek egy szakembert