A gyász, bár fájdalmas, az egyetlen lehetőség a tovább élésre

 Amikor egy szerettünk meghal, egyik pillanatról a másikra minden megváltozik. Úgy érezzük, atomjaira hullik a világ és az életünk. Megsemmisülünk. Üresek vagyunk és tompák. Érzékeljük a valóságot, de nem tudunk kapcsolódni hozzá. Értelmet nyernek bizonyos szólások, gyász idézetek, megértünk addig homályos verssorokat. Kifut a talaj a lába alól. „A semmi ágán ül szívem.” Mint egy filmet, nézzük a saját életünket, amelyben mozgunk, részt veszünk, de nincs hozzá közünk. Belül pusztító üresség és mindenféle érzelem vihara követhetetlen váltakozásban tombol. Egyik pillanatban viszonylag jól vagyunk, a másikban a kétségbeesés legmélyebb kútjában találjuk magunkat.
Ha Ön mostanában veszített el egy szeretett személyt, valószínűleg hasonló érzésekkel küzd, bár a gyászfeldolgozás folyamata személyenként nagyon különböző lehet. Tudnia kell, hogy nincs egyedül. A gyászfeldolgozás egy természetes folyamat, nem önmagában való szenvedés. A célja, hogy megtanítson bennünket tovább élni szeretett halottunk nélkül.

Mi az a gyász?

A gyász minden ember számára súlyos krízis. Nem betegség, hanem megfelelő mértékű reakció egy megsemmisítő veszteségre. Az eddigi belső és külső rendünket teljes káosszá változtatja. Semmi sem olyan, mint volt, minden megváltozik, totális bizonytalanság veszi kezdetét.
A gyászra való képesség fontos eszköze a túlélésnek, valójában egy önvédelmi mechanizmus. Azt mutatja, hogy élünk és egészségesek vagyunk. Nélküle megkövülnénk, nem lenne lehetséges személyiségünk átrendeződése, az előttünk álló évekre való felkészülés.
A gyász egy kíméletlen, hatékony és bölcs edző, akinek egyetlen célja, hogy optimális állapotba hozzon bennünket az előttünk álló küzdelemre. A módszereit szeretnünk nem kell, de tudomásul venni és elviselni igen.

Nem csak haláleset kapcsán gyászolhatunk

Bármit gyászolhatunk, ami egy változás kapcsán elveszett. Ez a változás nem csak haláleset lehet. Szakítás, bizalomvesztés (árulás, megcsalás), egy bennünk mélyen élő hit megrendülése, egy titok megismerése, de akár egy országváltás során is gyászt élhetünk át. El kell engednünk azt, ami volt, hogy helyet csinálhassunk annak, ami jön. Az elkövetkező eseményeknek és annak az új embernek, akivé a veszteség hatására válunk.

Segítségre van szükséged? Kattints ide

Mit érez az, aki gyászol?

A gyász mindig fájdalmas és nyomasztó élmény, hiszen minden érzelem benne van. Ez azt jelenti, hogy a gyászolók teljes személyiségükben, mentálisan, fizikailag és érzelmileg is kihívásokkal küzdenek. Ez kimerítő és néha szinte elviselhetetlen érzés.
Az érzelmi hullámvasút tipikus gyászreakció. Egyik pillanatban tűrhetően érezzük magunkat, akár örülünk is egy szép napnak vagy egy kedves ismerősnek, kisbabának, finom ételnek. Érezhetünk megkönnyebbülést is, vagy büszkeséget valami miatt. A következő pillanatban viszont a kétségbeesés mély kútjában találjuk magunkat. (A gyászt többek között az örömre való képesség megléte is megkülönbözteti a depressziótól.) A gyász testi és lelki tüneteiről bővebben olvashatsz egy külön oldalon itt.
A hangulati megzuhanást kiválthatja egy emlék, valamilyen zene vagy illat, de tulajdonképpen bármi. Az érzelmek akár óránként és teljesen váratlanul, kiszámíthatatlanul váltakozhatnak. Gyakori, hogy viszonylag simán átvészelünk egy karácsonyt, vagy évfordulót, majd egy teljesen hétköznapi helyzetben újra letaglóznak az emlékek és érzések.
A gyászolókra jellemző lehet a fokozott fizikai kimerültség, tompaság, érzéketlenség, valamint az étellel és az alvással való viszony megváltozása (túl sok vagy túl kevés) is. Minden lehetséges, és annak az ellenkezője is, mert a gyász megélése ugyanolyan egyéni, mint a szeretet megélése.
A gyász feldolgozása, megélésének különbségei mindenekelőtt élettörténetünkkel, élethelyzetünkkel, tapasztalatainkkal, de a konkrét veszteséggel is összefüggnek. Másként éljük meg például egy gyermek halálát, mint egy szerettünk öngyilkosságát. Másként egy régóta súlyosan beteg hozzátartozó elvesztését, mint  szerettünk hirtelen távozását. Egy dolog azonban mindegyikben közös: örökre elveszítünk egy szeretett embert, aki már soha nem tér vissza.

Hogyan támogathatjuk a gyászolót? Legyünk ott!

A gyászolónak támogatásra van szüksége. Olyan emberekre, akik meghallgatják, akik vele éreznek, akik elviselik őt anélkül, hogy el akarnák tüntetni, le akarnák rövidíteni, meg akarnák könnyíteni a gyászt. A gyászfolyamatban nincs jó vagy rossz. A „gyógyulás a gyászból” időigényes folyamat.

• A gyászolók számára fontos, hogy meghallgassuk a történetüket. Hogy támogassuk őket, és ne ítélkezzünk felettük.
• Hogy közhelyek puffogtatásával ne fojtsuk beléjük az érzéseiket, ne sugalljuk ezekkel, hogy az érzéseik nem helytállók. Ne akarjuk megmondani a gyászolónak, hogy mit kellene tennie vagy éreznie.
• Ne akarjuk a gyászolót jobb kedvre hangolni. Ezzel csak mi menekülünk a számunkra kellemetlen légkörből, őt pedig magára hagyjuk az érzéseivel, gondolataival.  A cél nem az, hogy a gyászoló jobban érezze magát. Hanem az, hogy vele legyünk ott, ahol ő éppen van.
• A támogató személynek nem kell vigasztalnia, csak jelen kell lennie. Meg kell tanulnia egyszerűen hallgatni, meghallgatni a másik mondandóját és elviselni a társaságát, rosszkedvét, érzelemkitöréseit. Ez minden, amit tehetünk, de ez valójában óriási feladat.
• Nagyon gyakran kérdések merülnek fel: Miért? Miért én/mi? Hol van most? Miért engedheti ezt az Isten? Én vagyok a hibás a haláláért? Elnéztem valamit? Hogyan éljek tovább? Haragszom rá – mit fognak szólni, ha elmondom? A fenti vagy egyéb kérdéseken való moralizálásnak, töprengésnek teret és lehetőséget kell adni újra és újra. Csak így tudnak a gyászolók változni, újraépülni, válaszokat találni.

Mit éreznek a gyászoló családtagjai?

A gyászoló családtagjai, barátai is zűrzavaros helyzetben találják magukat. Sokszor ők maguk is gyászolnak, ellentmondásos érzésekkel küzdenek, mégis rájuk hárul a feladat, hogy eközben támogassák az elhunythoz legközelebb álló személyt. Ha közvetlenül nem is vagyunk érintettek a gyászban, akkor is rossz érzéseket kelt bennük, hogy szenvedni látunk egy hozzánk közel álló személyt. Természetes reakció erre a helyzetre, hogy megpróbáljuk megvigasztalni, felvidítani, remélve, hogy minél hamarabb túljut a nehézségeken és a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. A szerettünk visszatalál önmagához, és minden olyan lesz, mint volt.  Ez a legnagyobb tévhit a gyásszal kapcsolatban. Semmi nem lesz többé olyan, mint régen volt. Nagyon fontos ezt belátnunk és elfogadnunk.
A halál, a veszteség, a gyász mindent átír. Visszavonhatatlanul megváltoztatja az érintett embereket, mert csak így tudnak tovább élni. Azért beszélünk gyászmunkáról, mert a gyászolónak teljesen újra kell orientálódnia a világban. Egy új helyet kell teremtenie magának, amelyben már semmi közös sincs az elhunyttal. Ehhez pedig időre van szükség, és arra, hogy újra és újra kipróbálhasson dolgokat, hogy végül megtalálja a gyásszal való megbirkózás számára leginkább megfelelő módját.
A gyász átrendezi a személyes kapcsolatunkat, viszonyulásunkat is ehhez a megszülető „új” emberhez. Ezáltal mi is változunk, még ha nem is vagyunk személyesen érintettek a gyászfolyamatban.

Mit mondjak, mit ne mondjak egy gyászoló embernek?

Alábbi listánk a fenti gondolatmenet folytatása konkrét példákkal.
Ne mondjuk:

• Légy erős!
• Szedd össze magad!
• Az élet megy tovább...
• Ne rágódj már ezen!
• Foglald el magad.
• Koncentrálj a jelenre!
• Ne szomorkodj, lesz másik!
• Az idő majd megoldja...

A fenti mondatokat a gyászoló kritikának éli meg, úgy érzi nem értjük meg őt, nem tudja velünk megbeszélni a problémáit.
 
Mondjuk inkább ezt:

• Nagyon sajnálom, hogy ezt érzed.
• Nem tudom, mit mondjak.
• Elhiszem, hogy így érzed.
• Ez a te szempontodból érthető.
• Nagyon sajnálom, ami veled történt. (Fontos, hogy ne a gyászolót sajnáljuk.)
• El sem tudom képzelni, mit érezhetsz.
• Mit is mondhatnék...?

A részvétnyilvánításról ezen az oldalon írtunk bővebben, konkrét példákat is összeszedtünk, amit ide kattintva lehet elérni.

A gyász fázisai és a gyásszal való megküzdés

A gyász folyamata elsősorban a gyász feldolgozásáról és a gyásszal való megküzdésről szól. (A gyászfeldolgozás pszichológiájának egyik irányzata ezt ú. n. fázismodellek segítségével szakaszokra bontja. Ebből többféle is létezik, mi lentebb Verena Kast svájci pszichológus modelljét ismertetjük.) Arról van szó, hogy a gyászoló gyászát ne nyomja el, hogy az ne válhasson krónikus pszichológiai problémává, amely például depresszióhoz vezet. A gyász megengedése, a gyász feldolgozása, a gyásszal való megbirkózás, a gyász leküzdése: erről szól a gyász folyamata és annak egyes szakaszai. A modell segít megérteni, milyen érzéseket vált ki a gyászolóban szerette halála, és hogyan dolgozza fel ezeket a gyász különböző fázisaiban.
 
1. fázis: Tagadás
Közvetlenül a családtag vagy barát halála után a gyászolók sokkos állapotban vannak. Tehetetlennek és erőtlennek érzik magukat, és nem akarják elismerni, elfogadni szerettük halálát. A gyász ezen szakaszában gyakran még a veszteséget is tagadják, úgy érzik, ez nem lehet igaz, ez nem velük történik. Ez a szakasz tarthat órákig, napokig, de néha hetekig is.
Fontos, hogy a gyászolókat ebben a fázisban elkísérjük és támogassuk, hacsak nem kívánnak kifejezetten egyedül lenni. A szerettünkkel való együttérzés, együttlét igen fontos ebben a fázisban. Az is tehermentesítheti a gyászolókat, ha támogatjuk őket a temetés és a gyászszertartás megszervezésében.
 
2. fázis: Az érzelmek kirobbanása
A gyász második szakaszát az érzelmek kitörése jellemzi. Ezek közé tartozhat a harag, a fájdalom és a düh, de a bűntudat érzése is. Az elhunythoz való közelség befolyásolja a gyász időtartamát. Attól függően, hogy az elhunyt közeli hozzátartozó vagy például ismerős volt-e, ez a gyászfázis hetekig vagy hónapokig, de olykor akár évekig is eltarthat.
A gyászt kísérő érzelmi világnak teret kell engedni, nem szabad elnyomni. Ez a gyászfolyamat része, és segít a gyásszal való megbirkózásban. A legjobb, amit segítőként tehetünk, hogy ott vagyunk, amikor szükség van ránk. Türelmesen meghallgatjuk a gyászoló mondandóját, elviseljük a lelkiállapotát, nem fojtjuk belé a szót (és taszítjuk még mélyebb magányba) közhelyekkel.
 
3. szakasz: Keresés és elválás
A gyásznak ebben a szakaszában a gyászmunka középpontjában az elhunyttal és halálával való megbékélés áll. Ebben a szakaszban a gyászolók gyakran felkeresik azokat a helyeket, amelyek az elhunytra és a közös élményekre emlékeztetik őket. Párbeszédeket folytatnak az elhunyttal, feldolgozzák gyászukat, és lassan elbúcsúznak. Ez a szakasz hetekig, hónapokig vagy akár évekig is eltarthat. Fontos, hogy ebben a gyászfázisban is időt adjunk a gyászolónak, és türelmesen álljunk mellettük.
 
4. fázis: Új én- és világkép kialakulása
A gyászfolyamat utolsó szakaszában a gyászolók megtalálják belső békéjüket. Az elhunyt elvesztése miatti fájdalom háttérbe szorul, és a gyászolók kezdik elfogadni a halált. Új terveket is kezdenek szőni az életükre vonatkozóan. Az elhunyt emléke azonban továbbra is fontos része marad a gyászolók életének.
A gyász feldolgozásához beszélgetésekre van szükség. Ez különösen fontos, amikor a gyászoló személy környezetében élők - például barátok és ismerősök - néhány nappal vagy héttel a haláleset után visszatérnek a mindennapi életbe. Különösen ebben a fázisban a gyászolóknak gyakran szükségük van olyan emberekre maguk mellett, akik meghallgatják őket és akikkel beszélgethetnek az érzéseikről.

Hely a szívünkben

A fázismodellek a gyász kezdetét és mindenekelőtt egyértelmű végét ígérik. Ma már azonban sok szakértő azt állítja, hogy a fázismodellek nem helytállóak, nem támogatják, nem segítik a gyászolót.
A gyászolók gyakran élnek át vélt vagy valós nyomást arra vonatkozóan, hogy „legyenek már jobban”, „szedjék már össze magukat”.  Gyakran kapnak arra vonatkozó kritikákat, hogy túl sokáig vagy túl intenzíven gyászolnak. Ezek a kritikák, a külső elvárások csak rontanak a helyzeten.  A gyásznak nincs lejárati ideje, és megvan a maga ideje. A gyász inkább olyasmi, mintha egy kráter nyílt volna az életünkben. Mindig ott lesz, soha nem fog eltűnni. És nem is lesz kisebb. De a kráter környéke idővel benépesül: fák, virágok nőnek rajta, madarak telepednek meg benne. Körbenövi az élet. A szerettünk elvesztése örökre megmásíthatatlan tény marad.  Ha helyet biztosítunk a halottnak az életünkben, és nem „elengedni” akarjuk őt, az enyhíti a gyászt.
Robert Neimeyer, a Memphisi Egyetem klinikai pszichoterápia professzora a gyásznak ezt a megközelítését a "folyamatos kötődés" szakkifejezéssel írja le. Ez a kifejezés 1996 óta jelen van a tudományos szakirodalomban, de a szélesebb közönség körében csak lassan nyer elfogadást. Eszerint a gyász nem az elvesztett személy "elengedését" és a veszteség feldolgozását jelenti, ahogyan azt a fázismodellek sugallják. Ehelyett a gyászoló emberek továbbra is helyet keresnek a halottnak az életükben, szűkebb és tágabb közösségükben. A halottak nem tűnnek csak úgy el. Van helyük. Megvan a helyük az életünkben. A szívünkben, a családunkban, a tágabb környezetünkben. A fotóik kinn lógnak a falon. Használjuk a bútoraikat. Ápoljuk a növényeiket. Emlegetjük őket, beszélünk róluk. Meséljük a történeteiket, életben tartjuk az emléküket.

Honnan jöhetünk rá, ha feldolgozatlan gyásszal küzdünk?

Előfordulhat, hogy a gyász feldolgozása elakad. Mivel, mint láttuk, nincs pontosan behatárolható ideje a gyásznak, ezért laikusként nehéz meghatározni, hogy miről ismerhető fel az „elakadt” gyászfolyamat. Vannak azonban erre utaló jelek.
Feldolgozatlan gyász állhat a háttérben, ha valakit piedesztálra emel a gyászoló fél, vagy éppen egy jó szava sincs róla.  Tehát hiányzik egy egységes, koherens kép az elvesztett személyről. Egyfolytában rá gondol, vagy épp igyekszik kizárni a gondolataiból, soha nem beszél róla. De akkor is feldolgozatlan gyászról beszélhetünk, ha még a szép emlékek felidézése is fájdalommal jár a gyászoló számára. Ha úgy érzi, Önnél vagy hozzátartozójánál is elakadt a gyászfeldolgozás, pszichológus segítségével, gyászterápia keretében érdemes feltárni az elakadás okát. Arról pedig, hogy meddig tart a gyászidőszak ide kattintva olvashat.

A veszteség, mint lehetőség

Minden ember halála totális, pótolhatatlan veszteség. A halál (és a veszteség) elkerülhetetlen része az életnek. Ha ezt a mindenki által ismert tényt sikerül valóban megértenünk és elfogadnunk, az egy olyan távlatot adhat a létezésnek, ahonnan nézve helyesebben ítélhetjük meg, hogy mi fontos, és mi nem. A helyes értékítélet pedig pozitívan befolyásolhatja családtagjainkkal, barátainkkal való kapcsolatainkat, világnézetünket – az egész életünket.

Segítségre van szükségem!