Temetésre zene: a temetési zenék választásának szempontjai és a legjobb búcsúztató dalok temetésre


Temetési zenék nélkül a búcsúztatás elképzelhetetlen. Ilyenkor mindenkinek a klasszikus temetési zenék, gyászindulók (Chopin, Beethoven) ugranak be. Azonban a könnyűzenei darabok– pl. a Magyarországon nagy ismertségenk örvendő Elmegyek elmegyek című Máté Péter dal – is népszerűek. Egyszóval, akár egyházi, akár polgári temetési zenékről van szó, a búcsúztató dalok temetésre végigkísérik a szertartást.

A zenék funkciói a búcsúztatás során


A dalok egyfelől ünnepélyes hátteret biztosítanak a búcsúztatáshoz, a temetési menethez. A gyász zene ugyanakkor nemcsak egyszerű hangulati elem. Érzelmeket idéz elő, segíti az elmúlás valóságának felismerését, az emlékek felidézését, fokozza a gyászolók egymás iránt érzett empátiáját. Egyszóval szavak helyett is szól a résztvevőkhöz.

Azonban a gyászzenék nemcsak a gyászolókhoz, hanem az elhunytért is szólnak. Ezért amikor a zenék temetésre kerülnek kiválasztásra, figyelembe kell venni azt is, hogy a darabok harmóniában legyenek a halott ízlésével. (Vagy a még életében meghozott választásaival.)

Segíthetünk a választásban


Persze tudjuk, hogy a mély fájdalom közepette, amit egy szertett családtag elvesztésekor érez az ember, nem könnyű minden részletre figyelni. Ezért ha a család nem tud vagy nem akar dönteni a zene temetésre kérdésében, ránk is bízhatja a választást. Jól tudjuk, melyek azok a dalok, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek búcsúztatáskor, és jól hangzanak.

Volt róla szó, hogy a könnyűzenei darabok között az Elmegyek elmegyek című Máté Péter dal rendkívül népszerű. A klasszikus temetési zenék közül Chopin B-moll gyászindulója tévedhetetlen választást jelent a legtöbb esetben. De az ilyen alkalmakkor jól hangzó polgári temetési zenék, ravatali zenék mind a rendelkezésünkre állnak. Olyanok, amelyek a terem, illetve a halotti menet zenei kíséretét adhatják.

Ugyanakkor ha saját döntés alapján lesz kiválasztva a gyászzene temetésre, akkor is le tudjuk játszani a kiszemelt temetési dalokat. Azonban ebben az esetben, tehát ha a család maga dönt, érdemes néhány szempontot megfontolnia.

Mire érdemes figyelni a gyász zene, a búcsú dalok kiválasztása során?


Ha temetésre zene az elhunyt családja által kerül kiválasztásra, a legfontosabb az elhalt kívánsága. Vagyis az, hogy a döntésnek tiszteletben kell tartania az eltávozott végakaratát. Tehát ha rendelkezett arról, hogy milyen gyászzenék szóljanak a búcsúztatóján, azokat a dalokat kell kérni.

Miből kell kiindulni, ha ilyen döntés nem született, tehát a gyászzene temetésre a család által lesz kiválasztva? Nos, abból, hogy a temetések általában konzervatív hangvételű események. Tehát bár a ravatali zenék garmadája közül lehet választani, vannak olyanok, amelyeket jobb más alkalmakra hagyni. Tehát érdemes a tisztelet- és kegyeletteljes dalokat preferálni, és mellőzni az ellentmondásos, vagy túlzottan nyílt nyelvezetű számokat.

Ugyanakkor javasolt figyelembe venni a választás során az elhunyt ízlését is. Ha például rock zenét hallgatott, a rap zenék temetésre nem fognak jó választásnak bizonyulni. Érdemes mellőzni azokat a dalokat, amelyek temetési zeneként lejátszva ironizáló, vicceskedő hatást kelthetnek. Tehát például a Bee Gees Sayin’ Alive temetésre zeneként nem lesz jó választás. (Hacsak az elhunyt nem jelezte még az életében, hogy ilyen típusú humor vagy irónia közepette szeretne az utolsó útjára indulni.)

Könnyűzenei darabok


Az alábbi könnyűzenei búcsú dalok, ravatali zenék, gyászmenet dalok minden esetben jó választásnak tekinthetők. Tehát ezeket a dalokat szokás preferálnia annak, aki polgári temetési zenéket keres a popluárisabb darabok között.

Sting: Fields of Gold
Elton John: Candle in the Wind
Elton John: Funeral for a Friend
Eric Clapton: Tears in Heaven
Ozzy Osbourne: Mama, I'm Coming Home
The Beatles: In My Life
Pink Floyd: Wish You Were Here
Guns n’ Roses: Knockin' on Heaven's Door
Led Zeppelin: Stairway to Heaven
Queen: The Show Must Go On
Evanescene: My Immortal
Dire Straits: Brothers in Arms
Sinead O'Connor: Nothing Compares 2 U
REM: Everybody Hurts
Temple of the Dog: Say Hello 2 Heaven
Radiohead: No Surprises
Mazzy Star: Fade Into You
Máté Péter: Elmegyek elmegyek
Karthago: Requiem
Zorán temetési dala, a Kell ott fenn egy ország
Presser: Örökké szépek/Fényév távolság
Katona Klári: Mama
Edda: Lélekünkből
Balázs Fecó: Érints meg
Demjén Rózsi: Honfoglalás
Charlie: Aludj el, kisember
Bonanza Banzai: Valami véget ér
ByeAlex: Az én rózsám

Klasszikusok


Sokan klasszikus temetési zenéket keresnek. Ugyanis úgy gondolják, hogy a búcsúztató zenék temetésre csakis akkor szólnak szépen, ha szimfonikus hátterük van. Az alábbi darabok mind jó választásnak tekinthetők.

Chopin: Gyászinduló
Pachelbel: D-dúr kánon
Barber: Vonós szonáta
Albinoni: G-moll szonáta
Beethoven: Holdfény szonáta
Beethoven: VII. szimfónia Op. 92, II. tétel
Elgar: Nimrod
Bach: G-dúr Ária
Bach: Máté-passio
Franz Schubert: Ava Maria
Rachmaninoff: C-dúr zongora zongoraverseny
Bach: H-moll mise
Robert King: Kantáta op. 208
Mahler: V. szimfónia
Mozart: Requiem - Lacrimosa
Satie: Gymnopédie
Csajkovszkij: Sirató
Erkel Ferenc: Hunyadi László gyászinduló
Grieg: Peer Gynt Aase halála
Fauré: In Paradisum-zárótétel
Liszt: Desz-dúr Adagio
Ravel: Pavan egy infánsnő halálára

Kerülendő dalok


A következő zenék temetésre biztosan nem valók. Tehát ezek azok az egyébként sokszor kért búcsúztató dalok temetésre, amelyeket érdemes hanyagolni
 
Queen: Another One Bites the Dust
AC/DC: Highway to Hell
AC/DC: Hells Bells
Kool and the Gang: Celebration
Bee Gees: Stayin’ Alive
Pharrell Williams: Happy
Ariana Grande: Problem
Gloria Gaynor: I Will Survive
Bobby McFerrin: Don’t Worry Be Happy
Blue Oyster Cult: (Don’t Fear) the Reaper"
Robin Thi >Michael Jackson: Thriller
LMFAO: Sexy and I Know It
Nicki Minaj: Anaconda
Europe: The Final Countdown
Green Day: Ha Ha You’re Dead!
Three Days Grace: Burn
Kelly Clarkson: Since U Been Gone
Taylor Swift: Shake It Off
Korn: Dead
NSync Bye Bye Bye
Miley Cyrus: We Can’t Stop
Drowning Pool: Bodies
The Beatles: A Day in the Life
Junkies: Élni tudni kell
 
Annak, aki a temtést követő gyász enyhítése céljából hallgatna zenét, felemelő dalok közül találhat egy válogatást ide kattintva.

Egy szó mint száz

Akár a temetési zene klasszikusait preferáljuk, akár a temetési zene magyar előadók által jegyzett darabjait, nincs különbség. A temetés zenei kísérettel lehet csak igazán megrendítő. Ahogy az élet ünnepei, az esküvő/születésnap, vagy egy film sem képzelhető el zenei háttér nélkül, úgy a búcsúztatás sem. Tehát ha a család nem ránk bízza a választást, érdemes tudatosan döntenie.